LIFE-MICACC projekt
LIFE16 CCA/HU/000115

"Az önkormányzatok integráló és koordináló szerepének megerősítése
az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében"

Országos fórum Pest megyében az éghajlatváltozáshoz való helyi alkalmazkodás elősegítéséért

2020. március 4-én, Püspökszilágyon a Magyar Természetvédők Szövetsége, Püspökszilágy Önkormányzata és a WWF Magyarország Alapítvány szervezésében került sor Az éghajlatváltozáshoz való helyi alkalmazkodás elősegítéséért című fórum megtartására.

A teltházas rendezvényre az egész országból érkezett a nagyrészt szakmai, de sok önkormányzati és civil szervezeti résztvevő is. A regisztráció során kiderült, hogy még számos érdeklődő lett volna, de a helyszín befogadóképességének korlátozottsága miatt nem tudtak részt venni az eseményen. Számukra és az egyéb érdeklődők részére az előadások anyaga rögzítésre került. Tervezetten Püspökszilágyon és az ország számos pontján több hasonló rendezvény megszervezésre kerül sor idén és jövőre is. Soron következő eseményeinkről folyamatos tájékoztatást kaphatnak a szervezők honlapján, illetve sajátunkon is.

Tordai Sándor Püspökszilágy polgármestere és a Magyar Természetvédők Szövetségének elnöke köszöntötte a nagyérdemű közönséget, melyet a szakmai előadások követtek.

 Vígh Enikő Zita, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ munkatársa a 2014-2020-as időszak tervezett vidékfejlesztési programjairól beszélt.

Skobrák Ferenc, a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat (MBFSZ) Nemzeti Alkalmazkodási Központ részéről a legmodernebb, tervezett és alkalmazandó vízvisszatartási módszerekről, ezek szükségességéről tartott előadást.  Őt követte Vígh Enikő Zita, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ részéről, aki arról beszélt, hogy a 2014-2020-as időszakot követően milyen lépéseket terveznek a Vidékfejlesztési Program részeként megtenni a fenntartható fejlődés és a természeti erőforrásokkal való hatékony gazdálkodás érdekében. Ezt követően Schindler-Kormos Eleonóra, területfejlesztési- és területrendezési referens (Pest Megyei Önkormányzat) „A települési csapadékvíz-kezelés problémái és a vízvisszatartás lehetőségei Pest megyében” címmel tartott előadást. Pest megyét, változatos domborzati viszonyok (hegység, dombság, síkság) jellemzik, így különféle vízmegtartási, vízkezelési problémával találkozhatunk területén.

A fórum Farkas Viktor Mátyás, éghajlatvédelmi szakértő (WWF Magyarország Alapítvány) előadásával zárult, aki a klímaváltozás, az annak hatásaihoz való alkalmazkodás kérdéskörével foglalkozott a természetes vízmegtartó megoldások példáján keresztül, hazai és nemzetközi viszonylatban. Továbbá részletesen bemutatta a LIFE-MICACC projekt keretében megvalósuló öt pilot projektet, kiemelve közülük az elkészült püspökszilágyi pilot beruházást, ami a domb- és hegyvidéki települések számára nyújt megoldást a villámárvizek kezelésében.  Az ebédet követően, Tordai polgármester úr vezetésével, a résztvevőknek lehetőségük volt részt venni egy helyszíni terepbejáráson. Sajnos az időjárás nem kedvezett a szervezőknek, de az esős idő és a sár ellenére is nagy volt az érdeklődés.

A rendezvényre páran a 24 együttműködő önkormányzatok közül is eljöttek. (Fackelmann István - Ásotthalom, Kispéter Géza -Domaszék, Dr. Deák József Áron - Röszke)

Püspökszilágyon a Szilágyi-patak oldalágain megvalósult rönkgátak, a patak főágán felújított 50-70 éves különböző szerkezetű impozáns terméskő, iszapfogó, vízvisszatartó és áramlástörő létesítményei, valamint a falu alatt közvetlenül kialakított oldaltározó tó alkotják a projekt részét, melyek a település külterületén helyezkednek el. Az oldaltározó tó kialakítása nem csak a helyben történő vízmegtartást szolgálja, hanem egy esetleges villámárvíz idején megakadályozza a patak visszaáradását, megvédve ezáltal a település határán fekvő Szabadidő Központ létesítményeit. A külterületen létrejött NWRM megoldások hatékonyságát, a település belterületén megvalósult számos csapadékvíz-rendezési projekt is elősegíti.  A különböző futó projektek összehangolása a települési Vízvédelmi Terv alapján történik.

A Magyarországon eddig teljesen egyedülálló megoldást a projekt részeként több éve foglalkoztatott klímavédelmi referens, Budai Zoltán koordinálja és segíti. A LIFE-MICACC projekt célja, hogy a püspökszilágyi mintaprojekthez hasonló innovatív és egyben természetközeli megoldások alkalmazása elterjedjen hazánkban is. Amennyiben ezeket a megoldásokat az ország több ezer településén az önkormányzatok irányításával, az állam támogatásával, a szakma, a gazdálkodók, a teljes civil szféra és a lakosság bevonásával alkalmazzuk, hatalmas lépést tehetünk a klímavédelem, a vízvisszatartás, és az árvízvédelem területén is. Ezek az úgymond kisléptékű és természetközeli megoldások képesek helyben megtartani a lehulló csapadék egy részét, ezáltal egyenletesebbé teszik a víz távozását, eloszlását, lassítják a lefolyást. Mindemellett helyben tartják a termőtalajt és megakadályozzák a talaj eróziót. Számos előnyük mellett, külön mikroklímát teremtve pozitívan alakítják a környezetet, gazdagabb növény és állatvilág jelenlétét segítik elő. Ezek a megoldások bizonyíthatóan lecsökkentik az árvízcsúcsot, szépek és környezetbarátok, illetve további lehetőségeket nyitnak a mező- és erdőgazdálkodás, valamint a turizmus területén is. További lehetőségek rejlenek a hordalék (humusz, fa) hasznosításában és az esetleges hulladék, szemét összetakarításában, hogy azok se váljanak feleslegessé, illetve ne károsítsák a természetet.

Az öt modell értékű pilotról bővebb információt itt talál: https://vizmegtartomegoldasok.bm.hu/hu/nwrm/5_pilotrol_reszletesen

Készítette: Budai Zoltán, klímavédelmi referens, Püspökszilágy

Projekt partnerek

Belügyminisztérium (BM) Bátya Község Önkormányzata Klímabarát Települések Szövetsége (KTSZ) Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) Pannon Pro Innovációs Szolgáltató Kft. (PANNON) Püspökszilágy Község Önkormányzata Rákócziújfalu Község Önkormányzata Ruzsa Község Önkormányzata Tiszatarján Község Önkormányzata WWF Magyarország Alapítvány (WWF) LIFE LOGOS 4 WATERS