LIFE-MICACC projekt
LIFE16 CCA/HU/000115

"Az önkormányzatok integráló és koordináló szerepének megerősítése
az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében"

Kezdetét vették az őszi sajtókirándulások

 

2020. szeptember 8-án került megrendezésre a rákócziújfalui pilot projektet bemutató terepbejárással egybekötött sajtótájékoztató a média számára. A megjelent sajtómunkatársakat, helyi lakosokat és helyi civil szervezet képviselőit Varga József polgármester úr köszöntötte elsőként. Ezt követően polgármester úr röviden ismertette a projekt keretében megépült belvíztározó tó számos pozitív hozadékát, mely a település életében és fontos mérföldkő. A sajtótájékoztatón részt vett Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő asszony is, aki a kistelepülések számára példaértékűnek nevezte a megvalósult mintaprojektet. A Belügyminisztérium képviseletében Dr. Számadó Róza főosztályvezető asszony kihangsúlyozta az önkormányzatok koordináló szerepének jelentőségét a helyi alkalmazkodás tekintetében, valamint beszélt a projekt átfogó célkitűzéséről. Kerpely Klára a WWF Magyarország Alapítvány éghajlatvédelmi szakértője korunk két fő problémájára – a klímaváltozásra és a biológiai sokféleség drasztikus csökkenésére  –  hívta fel a figyelmet, melyekre egyedüli megoldást az alkalmazkodás jelenthet. Különösen igaz ez a szárazabb, alföldi települések esetében, mint Rákócziújfalu, ahol a megvalósult természetes vízmegtartó megoldás jelentősen képes javítani a helyi mikroklímát. A sajtótájékoztatót Kolossváry Gábor az Országos Vízügyi Főigazgatóság főosztályvezetője zárta, aki elmondta, hogy az eddigi felméréseik alapján közel 1.000 hazai településen valósulhatna meg hasonló beruházás. Ehhez kapcsolódóan beszámolt arról, hogy a Főigazgatóság nemrégiben elindította a Települési Vízgazdálkodási Programot, melynek célja a települések kül- és belterületét egy integrált vízgazdálkodási tervbe foglalni.

A tájékoztatót helyszíni terepbejárás követte, ahol az újságíróknak lehetőségük volt a helyi horgászegyesület, vadásztársaság képviselőivel és a kivitelezést végző cég munkatársával is interjút készíteniük. Érdekesség, hogy a Művelődési Ház és Közösségi Könyvtár épületében kiállításra kerültek a helyi általános iskola diákjainak „Te milyennek képzeled el Rákócziújfalu tavát?” című rajzpályázatra beérkezett művei.

A rendezvény jó hangulatban telt és számos regionális és helyi médium főoldalán közölt cikket, videót az eseményről. Bízunk benne, hogy a sajtókirándulás által minél többen megismerik e széleskörű együttműködésben megvalósult minta projektet és Rákócziújfalu példáját követve egyre több hasonló megoldás születik hazánkban.

A sajtókirándulásról készült további képeket a Galériában találnak: https://vizmegtartomegoldasok.bm.hu/hu/galeria/kepek/29

Projekt partnerek

Belügyminisztérium (BM) Bátya Község Önkormányzata Klímabarát Települések Szövetsége (KTSZ) Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) Pannon Pro Innovációs Szolgáltató Kft. (PANNON) Püspökszilágy Község Önkormányzata Rákócziújfalu Község Önkormányzata Ruzsa Község Önkormányzata Tiszatarján Község Önkormányzata WWF Magyarország Alapítvány (WWF) LIFE LOGOS 4 WATERS